Havasi Levente Gergő
Kajakos

Szeretnénk bemutatni egy fiatal kajakos, Havasi Levente Gergőt, aki már több alkalommal is részt vett a kis bajnokok sportos programjain:

"12 éve kajakozom jelenleg a Bomba AVSE versenyzőjeként, ez már a harmadik klub, ahol edzem. Úgy érzem megtaláltam a helyem. Sikerült többször magyar bajnoki címet szereznem és ifiként korosztályos világversenyen dobogóra állnom. Ezek az eredmények inkább motiváció jellegűek számomra, melyek erőt adnak utam során amíg elérem a végső célom, ami a felnőtt élvonalhoz való tartozás és nemzetközi dobogós helyezések. Persze erre nincs garancia, hogy sikerül, ettől válik érdekessé és persze attól hogy az itt szerzett tudást, kitartást vagy épp a sikerélményt továbbadhatjuk más feltörekvő tehetségeknek, esetleg az olyan sportolni vágyóknak akik nagyobb küzdelem árán ugyan de ugyan azt a szabadságot vágynak átélni amit a sportban töltött percek adnak. Ilyenek a szívbeteg gyerekek is, akik az élet igazi bajnokai, akik minden nap nagy csatát nyernek és sosem adják fel. Jómagam is küzdök szívpanaszokkal, illetve más elfoglaltságom is van a sport mellett: egyetem, munka. lehet, hogy most még nem vagyok a legsikeresebb ebben a sportban, de pont ezért csinálom tovább és én sem adom fel! Remélem nekem is lesz annyi kitartásom és akaraterőm, mint a kis bajnoknak, akikkel a séták alkalmával találkozhattok Ti is. "